180 éves a Szózat – csütörtökön nyílik a Vörösmarty-kiállítás

Szeretettel várunk mindenkit a Magyar Tudomány Ünnepe 2016. évi rendezvénysorozatának és Vörösmarty Mihály az MTA Könyvtár és Információs Központban őrzött hagyatékából rendezett kiállításának megnyitójára, valamint a Szózat hasonmás kiadásának bemutatójára.

Időpont: 2016. november 3-án, csütörtök, 12.30
Helyszín: MTA Könyvtár és Információs Központ (II. emeleti konferenciaterem)

A kiállítást rendezte: 

Babus Antal és Horányi Károly, MTA Könyvtár és Információs Központ
Imre Olga, STÁB-STUDIO Kft.

A kiállítás honlapja

Program:

Köszöntőt mond Török Ádám, az MTA főtitkára.

A Magyar Tudomány Ünnepe 2016. évi rendezvénysorozatát megnyitja Barnabás Beáta, az MTA főtitkárhelyettese, a Magyar Tudomány Ünnepe Programtanácsának elnöke.

A kiállítást megnyitja és a Szózat hasonmás kiadását bemutatja Monok István, a MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója.

A szózatról előadást tart Szilágyi Márton, az ELTE egyetemi tanára.

A kiállítást bemutatja Babus Antal, az MTA KIK Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye vezetője.

Szeretettel várjuk rendezvényünkön!

szozat_kezirat