Százötven éves Az ember tragédiája

„…mennyi szellem, mennyi őserő.”

Zichy Mihály: Ádám és Éva

Örömmel hívjuk fel figyelmüket a Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteményének kiállítására, melyet Az ember tragédiája megjelenésének 150 éves évfordulójára készítettünk „…mennyi szellem, mennyi őserő.” címmel. A rendezvényen a nagyközönség először tekintheti meg a Tragédia eredeti kéziratát és lapozhatja végig annak digitalizált változatát. A digitális változatban és a szintén kiállított, krimináltechnikai eszközökkel készült 2005-ös szinoptikus kiadásban a Madách tudtával és jóváhagyásával készült javítások pontosan nyomon követhetők. Nyolc tárlóban a kézirattár állományában található eredeti dokumentumok, másik nyolc tárlóban pedig a Tragédia nyomtatott kiadásai láthatók, köztük igazi irodalomtörténeti érdekességekkel. A kiállítás unikális darabja az az ősnyomtatvány, amelyet Madách ajándékozott Rómer Flórisnak, az idén 150 éves kézirattár első vezetőjének.

A május 27-ig hétfőtől péntekig 10 és 16 óra között könyvtárunk 2. emeleti konferenciatermében megtekinthető kiállítást Babus Antal és Mázi Béla rendezte a FokaArt Bt. és az Arcanum Adatbázis Kiadó és Fejlesztő Kft. közreműködésével.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.