Egy újabb kamarakiállítással •kis magyar boudoir•is készülünk az alkalomra.
Kisfaludy Károly (1788–1830) életéről kevés egykorú forrás maradt fenn, így életútjának korai állomásai kevéssé ismertek, míg utolsó tíz éve – hazai irodalmi sikereinek időszaka – jobban dokumentált.
Első biográfiái nagyrészt barátai (gyakran egymásnak ellentmondó) utólagos visszaemlékezéseiből álltak össze, amelyek kanonizálódtak, anekdotákkal töltve fel az életrajzi lakúnákat. Ezek az írások életét és karakterét a művésszé válás 19. századi, bohém és romantikus típusának (kissé későbbi) sztereotípiái szerint beszélték el, figyelmen kívül hagyva társadalmi nemével és pozíciójával, foglalkozásával járó korabeli (viselkedési) minták meghatározó jellegét, vagy kora, a korai kapitalizmus entrepreneurjeinek tipikus (anyagi) problémáit és az azokra adott, ugyancsak tipikus reakciókat.
De festészetére – metszeteket másoló képeire – is hasonlóan, egy (megint csak kissé későbbi) normatív esztétika felől pillantottak, nem pedig a korszak rendkívül sokrétű képzőművészeti igényei és gyakorlata felől. Egy igencsak risqué kompozíciója révén azonban ezeket térképezzük fel: a François Boucher (1703–1770) nevével fémjelzett rokokó erotikum módosulásait.
Tárlatvezetések:
17.00 A díszteremtől a hetiülések terméig
18.00 A Kisfaludy Társaság arcképcsarnoka (max. 20 fő)*
19.00 „Homlokzat-túra” (esti kivilágítással)**
* Regisztráció a email címen, az első 20 fő jelentkezését tudjuk elfogadni.
** Szabadtéri program. Kérjük, meleg öltözetről gondoskodjanak! Gyülekezés az aulában.
Üdvözlettel: MTA Művészeti Gyűjtemény