MTA KIK bejegyzései
Könyvespolc
Új külföldi könyveink közül válogattunk
Könyvajánlómat James A. Harris, a XVIII. századi brit filozófia neves kutatójának Hume című könyvével kezdem. Amint a könyv alcíme is jelzi, intellektuális életrajzról van szó, így érdekes lehet minden olvasónak, aki mélyebben kíván foglalkozni a felvilágosodás eszmetörténetével. Mert a könyv nem csupán Hume szellemi fejlődését és műveit mutatja be az Értekezés az emberi természetről című művétől az Anglia történetéig az életrajzi és történelmi események fényében, hanem Hume-ot olyan filozófiai elemzőként ábrázolja, aki kora minden fontos filozófiai és történelmi dilemmájára megpróbált választ adni, és aki állandó párbeszédben állt a kortársaival. A párbeszéd módját is, vagyis azt a sok műfajt is bemutatja, amelyben Hume alkotott: az értekezéstől a levelezésen keresztül az esszéig.
Tartalomjegyzék (PDF 60,6 kB)
James A. Harris: Hume. An Intellectual Biography, Cambridge University Press, 2016.
Dominic Marion De Sade-ról szóló könyve nem De Sade márki műveivel és nem is az életrajzával foglakozik, hanem a befogadástörténetét tárgyalja a saját korától egészen a 21. századig. Egyben egy nagyon gazdag hatástörténetről van szó: Stendhal vagy Baudelaire említhetőek a 19. századi nagy olvasók közül, a 20. században Apollinaire-rel és a szürrealistákkal tör át ismét. Bataille nem pusztán Sade egyik újra felfedezője, hanem gondolkodásának fontos részét képezi a Sade-ra való reflexió. Sade műveinek értelmezése aztán „megfertőzi” az egész későbbi francia gondolkodást: Blanchot, Barthes, Klossowski és mások műveit. További nagy téma De Sade és a fasiszta szellemiség kapcsolatának kérdése, amit például Pasolini nevezetes Salo, avagy Sodoma 120 napja című filmje állít a középpontjába.
Tartalomjegyzék (PDF 98,8 kB)
Dominic Marion: Sade et ses lecteurs. Une historiographie critique (XVIIIe-XXIe siècle), Hermann Éditeurs, Paris, 2017.
A Pompeii in the Public Imagination című esszékötet egy a Bristoli Egyetemen tartott konferencia előadásain alapul, amelyek azzal foglalkoztak, hogy Pompeji város, annak pusztulása, majd a XVIII. században meginduló feltárása hogyan jelent meg az európai kulturális képzeletben. Az írások egyaránt szólnak irodalmi és képzőművészeti alkotásokról, illetve filmekről. A XVIII. század végétől a XXI. század elejéig rengeteg érdekes téma előkerül az esszékben: Goethe Pompeji-élménye, Madame de Staël és Edward Bulwer-Lytton regényei, a 20. században Freud „archeológiája”, Proust Pompeji-motívuma, Rossellini filmje, valamint Robert Harris bestsellere a város pusztulásáról.
Tartalomjegyzék (PDF 67,9 kB)
Pompeii in the Public Imagination. From its Rediscovery to Today, Oxford Univerity Press, 2013.
Yadegar Asisi képzőművész alkotott egy „Rom 312” című monumentális méretű körpanorámát az „ókori Rómáról”, melyet 2005 és 2009 között tekinthetett meg a nagyközönség Lipcsében. Ennek kapcsán rendeztek egy konferenciát az ókori Róma városképéről, melynek anyaga a jelen kötet tartalmát alkotja. Az illusztrációkkal gazdagon ellátott kötet tehát nemcsak a Rómáról készült panorámaképekkel foglalkozik, hanem a Rómáról alkotott (vizuális illetve szóbeli/mitikus) képről a késő antikvitástól a kora újkorig terjedő időszakban.
Tartalomjegyzék (PDF 54,9 kB)
Das antike Rom und sein Bild, Hrsg. von Hans-Ulrich Cain, Annette Haug und Yadegar Asisi, De Gruyter, Berlin, Boston, 2011.
A Routledge kiadó The New Critical Idiom című irodalomtudományi kézikönyveket tartalmazó sorozatának kötetei közül az egyik a műfordítással kapcsolatos aktuális ismeretekbe vezet be, a másik az aforizmáról és a hozzá kapcsolódó irodalmi műfajokról szól. A fordítás kapcsán számtalan aktuális kérdés merül fel a globalizáció korában: mert világos, hogy a fordítás szükségesebb, mint valaha, de milyen formában? Mik a fordítás határai? Hogyan képes bemutatni a lokális világokat, a „harmadik világot”? A fordítószoftverek fejlődésével vajon milyen szerepe lesz a (mű)fordítónak a jövőben?
Tartalomjegyzék (PDF 13,8 kB)
Sausan Bassnett: Translation, Routledge, London and New York, 2014.
A másik, az aforizmáról szóló kötet nagyon izgalmas kérdéseket tárgyal, mivel az aforizma nem csak az irodalomnak, hanem a bölcseletnek és a vallásnak is alapműfaja. A kötet erőssége, hogy nagyon sok példával és nagyon sok szempontból tárgyalja a témát. A fejezetek foglalkoznak a kifejezés tömörségével, az aforizmával mint bölcseleti műfajjal, a szerzőség kérdésével, az enigmával és paradoxonnal, az idézéssel stb. A köteteket irodalomjegyzék és a fontosabb szakszavak jegyzéke zárja.
Tartalomjegyzék (PDF 11,2 kB)
Ben Grant: The Aphorism and other Short Forms, Routledge, London and New York, 2016.
-Isztray Simon-
Nemzeti Casino az Akadémiai Könyvtárban
Szeretettel várunk mindenkit Nemzeti Casinónkba a Múzeumok Éjszakáján.
Kíváncsi rá, hogyan mulatott egy magyar úr majd’ kétszáz évvel ezelőtt?
Töltsön el egy estét Gróf Széchenyi István Nemzeti Casinójában!
A casino volt az a “díszes gyülekező hely”, ahol a nemesek, a szellemi elit emberei és polgárság mérvadó képviselői “egymással barátságos beszélgetések végett” találkoztak, s ahol a korszak nagyjai a nemzet ügyeit is megvitatták.
Vajon mi indította Széchenyit arra, hogy megalapítsa a magyar elit mintegy 120 évig működő exkluzív klubját, a Nemzeti Casinót? Ezen az éjszakán az Akadémiai Könyvtárban megtudhatja: egy estére Ön is tag lehet!
Félóránként induló túráinkon megismerheti az 1827–1945 között fennálló intézmény történetét, alapítójához fűződő kapcsolatát, a háborús pusztítás és a feloszlatás körülményeit a Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteményében őrzött eredeti iratok, fényképek és egyéb, tárgyi emlékek segítségével.
Kártyaszobánkban megtanítjuk écartézni!
Vajon míg Széchenyi casinózott, felesége, Cresence és gyermekei mivel múlatták az időt?
Kicsiknek és nagyoknak: reformkori frizura-készítés, korabeli ruha-próba, penna-írás, pecsét-nyomás, csipkelegyező-készítés, melltű-varrás, gyöngy-fűzés, színező-festés. Már délután négy órától zárásig várunk minden korosztályt játékokkal, kézműves foglalkozásokkal, könyvtárbejárással és történelmi morzsákkal ízesített szakmai programokkal!
A 200 éves selfie – fényképezkedjen Széchenyivel!
Válogasson gyűjteményünk eredeti darabjai alapján készült ajándéktárgyakból!
16:00 – Kapunyitás: frizőrködés, kézműveskedés és játék! Utazzon az időben: az Erzsébet Királyné Szépészeti Szakgimnázium tanulói szívesen elkészítik álmai reformkori frizuráját és kipirosítják orcáját*!
16:30 – Casinónkat megnyitjuk
17:00 – 22:00 – tárlatvezetés félóránként – előzetes jelentkezés a honlapon
18:00 – 18:45 – Nyitottság és exkluzivitás – A pesti Nemzeti Kaszinó és az alapító elit-koncepciója – Dr. Velkey Ferenc (DE BTK Történelmi Intézet) előadása
19:00 – 19:45 – „Egy igen számos család főnöke vagyok.” Széchenyi István mint apa és mostohaapa –Dr. Fónagy Zoltán (MTA BTK Történettudományi Intézet) előadása
20:00 – 21:00 – VIP-vezetés! Kukkantson a kútba!
23:00 – Kapuzárás
*az arcfestés állatmintával is kérhető 😉
Aki nálunk vásárolja meg karszalagját, Casino-belépőt és Széchenyi-ajándékcsomagot kap!
Várjuk szeretettel a Magyar Tudományos Akadémia Ybl-épületében!
Nyári zárva tartás
Könyvtárunkban a nyári szünet 2018. július 9-től augusztus 12-ig tart. Utolsó nyitvatartási nap július 7., szombat, nyitás augusztus 13-án, hétfőn.
A kikölcsönzött dokumentumokat a zárás ideje alatt hétfőtől csütörtökig 9 és 15 óra, pénteken 9 és 12 óra között lehet visszahozni. A könyvtárközi kérések ugyanezen időpontokban vehetők át az olvasóteremben. A kölcsönzési határidő meghosszabbítását az online felületre bejelentkezve, az e-mail címen, vagy a 411-6364-es telefonszámon kérhetik.
Beiratkozási akciók
Ismét 30%-os kedvezménnyel iratkozhatnak be 2018. augusztus 13-tól szeptember 1-ig könyvtárunkba azok a kedves olvasók, akik érvényes olvasójeggyel rendelkeznek az Országos Idegennyelvű Könyvtárba.
Az MTA KIK olvasói pedig július 9-től 31-ig iratkozhatnak be szintén 30%-os kedvezménnyel az Országos Idegennyelvű Könyvtárba.
Minden kedves olvasónknak kellemes pihenést kívánunk!
Rendhagyó napok júniusban
2018. június 23-án, szombaton, 15 órakor bezárunk, de 16 órakor ismét megnyitjuk a kapukat: az Akadémiai Könyvtár egy éjszakára Nemzeti Casinóvá változik! Szeretettel várunk minden érdeklődőt programjaira!
2018. június 26-án, kedden könyvtárunk minden egysége informatikai karbantartás miatt ZÁRVA tart. Megértésüket köszönjük!
Kedves Olvasónk!
Kedves Olvasónk!
Tájékoztatjuk, hogy 2018. május 25-től az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (Általános Adatvédelmi Rendelet vagy GDPR) az adatvédelmi kérdések szabályozása tekintetében felváltja a hatályos jogszabályokat.
Az MTA Könyvtár és Információs Központ kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az Ön adatait a rendelet elvárásainak megfelelően kezelje.
A fentiekre tekintettel intézményünk módosította Adatkezelési Tájékoztatóját, melyet ide kattintva olvashat el.
A GDPR-szabályozás kapcsán jelezzük, hogy az MTA KIK Hírlevélre mindenki önkéntesen, név nélkül, csupán email címével iratkozik fel, és ezzel felhatalmazást ad e-mail címe tárolására, valamint a listára érkező üzenetek fogadására. A szerverünkön biztonságosan tárolt e-mail címeket másoknak nem adjuk tovább, és azokat csak hírlevelünk továbbítására használjuk.
Amennyiben a jövőben nem kíván többé értesülni könyvtárunk rendezvényeiről, újdonságairól, itt leiratkozhat.
Tájékoztató levelünkkel kapcsolatban Önnek további teendője nincs.
Figyelmét köszönve üdvözli,
az MTA Könyvtár és Információs Központ
Tájékoztatási és Olvasószolgálati Osztálya
Hétvégére leáll az online katalógus
Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy az új törvényi előírásoknak megfelelően könyvtárunk katalógusa is új biztonsági protokollra áll át. Ezért előreláthatólag május 26-án szombaton 17 órától hétfő reggelig nem lesz használható az online katalógus (OPAC).
A kereséshez ajánljuk új keresőportálunkat, ahol katalógusaink, repozitóriumunk és online adatbázisaink is egy közös felületen kereshetők, böngészhetők. A hétvégi leállás alatt online előjegyzéseket a rendszer valószínűleg nem tud majd fogadni, bejelentkezni sem lehet majd, kéréseiket emailben várjuk az címre.
Mecénás Batthyányak – konferencia
Tisztelt Hölgyem és Uram!
A Batthyány Családi Örökség Alapítvány kiemelt feladatának tartja ráirányítani a figyelmet az ősi és jelenkori Batthyány család sokszínű társadalmi szerepvállalására és példamutatására; arra az értékteremtő munkára, amely sokszor láthatatlanul, de éltető és jobbító erőforrása „volt, van és lesz” Nemzetünk mindennapjainak.
Ezen gondolatok jegyében hívtuk életre idén is „Mecénás Batthyányak” konferenciánkat, melyre tisztelettel meghívjuk Önt és partnerét.
Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ II. emeleti konferenciaterme
Időpont: 2018. május 30. 9-13
Az eseményen való részvétel térítésmentes, de regisztrációhoz kötött, melyet május 20-ig kérünk, hogy legyen szíves kitölteni.
Batthyány- Schmidt Margit nevében tisztelettel:
Szilágyi Edina
A rendezvényen kép- és videofelvétel készül. Megjelenésével hozzájárul személyes adatának (arckép) kezeléséhez, melyet az MTA KIK honlapján, kiadványaiban promóciós céllal felhasználhat. A videofelvételeket az MTA KIK a Videotoriumban közzéteszi és archiválja.
Acta Universitatis Sapientiae – folyóirat bemutató
Az MTA Könyvtár és Információs Központ szeretettel meghívja az Acta Universitatis Sapientiae című tudományos folyóirat bemutatójára, amelyre a lap alapításának 10. évfordulója alkalmából kerül sor.
A rendezvényt köszönti: Monok István, az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója
Bevezetőt mond: Dávid László, a Sapientia EMTE rektora és Kása Zoltán, a Scientia Kiadó igazgatója
A folyóiratot bemutatják: az Acta Universitatis Sapientiae sorozatainak szerkesztői
Moderátor: Sorbán Angella kutatási osztályvezető
Helyszín: MTA Könyvtár és Információs Központ (MTA KIK) II. emeleti konferenciaterme
Időpont: 2018. május 24. 16 óra
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
