Tárlatvezetés az Egy magyar dervis Közép-Ázsiában – a keletkutató Vámbéry Ármin című kiállításon

A kiállítás a Magyarok a Selyemúton sorozat második állomásaként Vámbéry Ármin egyedülálló életútját, munkásságát, a hozzá fűződő tárgyakat és páratlan keleti kéziratait mutatja be a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Keleti Gyűjteményéből válogatva.

Az érdeklődők számára 2019. december 4-én, 18.00 órától Dr. Kelecsényi Ágnes a kiállítás egyik kurátora tart személyes tárlatvezetést.

A PAIGEO Alapítvány támogatásával megvalósuló kiállításon a látogatók megismerkedhetnek a sokoldalú Vámbéryvel, aki világutazó, akadémikus, egyetemi tanár, a Magyar Földrajzi Társaság alapító tagja, sikeres író és nemzetközileg ismert politikai szakértő volt.

Az izgalmas tárlat megtekinthető 2020. január 26-ig.
Helyszíne: Ybl Budai Kreatív Ház (1013 Budapest, Ybl Miklós tér 9.)

A BELÉPÉS DÍJTALAN!