December 18-án, kedden könyvtárunk összes egysége 9-től 13 óráig lesz nyitva.
Megértésüket köszönjük.

December 18-án, kedden könyvtárunk összes egysége 9-től 13 óráig lesz nyitva.
Megértésüket köszönjük.

Magyarok a Selyemúton címmel kiállítás nyílt az Ybl Budai Kreatív Házban az MTA Könyvtár és Információs Központ, a Dunhuang Academy és a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány (PAIGEO) együttműködése nyomán.
A kiállítás a Selyemút magyar vonatkozásait mutatja be. Az Akadémia alapítójának fia, gróf Széchenyi Béla és Stein Aurél a legjelentősebb eurázsiai útvonal mentén folytatott hosszú régészeti és kartográfiai munkásságának legfontosabb közös pontja az UNESCO Világörökségi Listáján is szereplő dunhuangi Ezer Buddha barlangtemplomok. A tárlat történeti fotók, térképek, kéziratok és korabeli, illetve modern kiadványok, filmek segítségével mutatja be a felfedezések helyszínét, köztük a magyar utazók által fellelt barlangtemplomokat.
A kiállítás 2018. november 27-től 2019. január 7-ig az Ybl Budai Kreatív Házban (1013 Budapest, Ybl Miklós tér 9.) várja az érdeklődő látogatókat.
2018. decemberi beszélgetésünk témája: ne táplálj haragot! Egy novella alapján beszélgetünk, amelyet a beszélgetés során olvasunk el. Az esemény nyitott és ingyenes, könyvtári tagság nélkül is látogatható.
A beszélgetés időpontja: 2018. december 10. 17.30-19.00
Helyszín: MTA Könyvtár és Információs Központ, II. emeleti kisterem
Az üzenet, amit kiolvasunk egy irodalmi műből, személyes és egyéni, azonban másokkal is megosztható. A biblioterápiás beszélgetés során személyes olvasatunkról, véleményünkről, élményeinkről beszélgetünk egy-egy irodalmi mű kapcsán kötetlen formában. Olvassunk a sorok között és gazdagítsuk egymást és magunkat élményeink megosztásával!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Könyvtárunk 2019-ben megszünteti a Modern Language Association (MLA) International Bibliography és a Philosophers Index with Full Text előfizetéseit. Aki szeretne még információkat nyerni ezekből az adatbázisokból, idén december 22-ig megteheti.
2018. november 15-től december 14-ig elérhetővé válik a L’Année Philologique on BREPOLiS. Az adatbázis intézményünk IP tartományából (olvasótermi PC-k és wifire csatlakoztatott olvasói készülékek) érhető el.
Tisztelettel meghívjuk a Magyarok a Selyemúton – a Széchenyi-expedíció és Stein Aurél című kiállítás megnyitójára. Keleti Gyűjteményünk kiállítása a kínai Dunhuang Kutatóintézettel együttműködve készült el, a Széchenyi-expedíció 140. és Stein Aurél halálának 75. évfordulóján.
A tárlat történeti fotók, térképek, levelek, kéziratok, korabeli és modern kiadványok, filmek segítségével kalauzolja el látogatóit a felfedezések helyszíneire, köztük a terület leghíresebb művészeti emlékéhez, az Ezer Buddha barlangtemplomokhoz, melynek legújabbkori felfedezésében e magyar utazók és tudósok játszottak úttörő szerepet.
További információk a Magyar Tudomány Ünnepe 2018 rendezvénysorozat honlapján.
Helyszín: Ybl Budai Kreatív Ház, 1013 Budapest, Ybl Miklós tér 9.
Időpont: 2018. november 26. 18 óra
November 8-án, csütörtökön 10 órakor nyitja meg kapuit az MTA KIK Csillagok, csillagképek. Tudomány Mátyás Király udvarában című kiállítása. Az ünnepélyes megnyitóra mindenkit sok szeretettel várunk.
A kiállítás megtekinthető: 2018. november 8-tól 2019. február 28-ig
Nyitva tartás: hétfő–péntek 10.00–18.00, szombat 10.00–16.00
Csoportok számára (minimum 5 fő, maximum 25 fő) tárlatvezetés a kiállítás honlapján való előzetes bejelentkezés alapján.
A kiállítás tematikája:
A belépés díjtalan.
2018. novemberi beszélgetésünk témája ismét egy tanács: ne idegeskedj semmi miatt! Egy mese alapján fogunk beszélgetni. Az esemény nyitott és ingyenes, könyvtári tagság nélkül is látogatható.
A beszélgetés időpontja: 2018. november 12. 17.30-19.00
Helyszín: MTA Könyvtár és Információs Központ, II. emeleti társalgó
Az üzenet, amit kiolvasunk egy irodalmi műből, személyes és egyéni, azonban másokkal is megosztható. A biblioterápiás beszélgetés során személyes olvasatunkról, véleményünkről, élményeinkről beszélgetünk egy-egy irodalmi mű kapcsán kötetlen formában. Olvassunk a sorok között és gazdagítsuk egymást és magunkat élményeink megosztásával!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
November 9-én, pénteken rendezvény miatt a központi olvasóterem csak 13-tól 20 óráig lesz nyitva, a Keleti Gyűjtemény és a Kézirattár egész nap zárva tart.
